Varga Vs. Magyar: Ki mond igazat, és ki nem – már régen nem ez a kérdés (szerintem)

Senki sem számított arra szerintem, hogy a magyar belpolitika 2024-ben ilyen erős botrányokkal indít: Kegyelmi botrány, ami még el sem csitult, már jött Magyar Péter asztalborítása, kilépése a NER-ből, és a családi veszekedéssé silányult igazságügy miniszteri botrány továbbgörgetése.

A legfontosabb dolog, amit a telex első oldalon hoz: Varga Judit asztalosként folytathatja karierjét, miután kibukott az igazságügy éléről, majd Brüsszelből is – köszönhetően a kegyelmi, illetve a Schadl–Völner botránynak. S most a volt férje, Magyar Péter egy nem egészen 2 perces hangfelvételen azt igyekszik bizonyítani, hogy a kormány nem más mint egy maffia szervezet, az ügyészség pedig egy felülről irányított politikai alakulat ahelyett, hogy a törvényesség őre lenne, maga sérti folyamatosan a törvényeket.


A hangfelvételben erős vádak, illetve tényként beállított feltételezések hangzanak el, pár esetben úgy, hogy Magyar feldobja a labdát – Varga meg leüti. Voltaképpen egymás mondatait fejezik be.
S ezután, mintegy védekezésként Varga előbb két poszttal sejteti, hogy ő bizony csak egy áldozat a családon belüli abúzusok miatt, majd pedig Hajdú Péternek ad egy hosszabb interjút, amiben megaláztatásáról beszél folyamatosan – könnyen megteheti, mert Hajdú egyetlen kérdéssel sem firtatja: mi az igazság a hangfelvétellel kapcsolatban. Az interjú végére a tájékozatlan, mindenre vevő fideszes naív néző számára Magyar Péter mint a gonosz, az ördög rajzolódik ki.

És ehhez jön a Fidesz(NER) fő-fő publicistájának szavai, miszerint „Nagyjából tíz éve rühelljük, utáljuk, kerüljük, megvetjük ezt a senkit, ezt a gazembert mi itt, a Fideszben, nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével, s azt is, hogy ez a dupla nulla sohasem bocsátja meg, hogy nem lett belőle senki, míg a felesége vitte valamire” ? És nem tett senki semmit, hogy is van ez? Nem tett semmit a Fidesz hogy rendezze a helyzetet (hiszen egy ilyen időzített bomba bármely politikai szervezetnél)? Ha ennyire mérges volt a helyzet, akkor a hatóságnak is tudnia kellett (volna) róla, és intézkedniük kellett volna, amire 2020-ban akár alkalmuk is lehetett volna – nem történt semmi… Ugye milyen sok itt a volna?


És innentől kedve nem biztos, hogy teljesen szavahihetőnek tűnik a számomra Varga Judit. Nem, nem mondom azt, hogy Magyar Péter maga a megtestesült ártatlanság… Nem, hiszen azt mondják, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. De ami még csorbítja számomra a teljes hitelességet az, 2021-ben pont Varga kérte a firkászokat arra, hagyják békén a családját. „Nincs ott semmi látnivaló”
Sokkal inkább kezdem elhinni azt a narratívát, miszerint Varga csak egy báb, egy marionett, és a „vezérkarból” mozgatják a zsinórokat, hogy mikor, mit mondjon. Gondolom ezt azért is, mert a kormányzat részéről mindössze a betegszabadságon lévő Gulyás fél percnél is rövidebb, semmitmondó nyilatkozatával reagált. Nem csak ott szólt szerintem, hanem a hű Vargán keresztül igyekszik egy szörnyeteggnek beállítani Magyart.
„Hogy mi lesz a vége nem tudom…”, de az már most látszik, hogy amennyire árt ez a NER-nek, éppen úgy nem segíti az ellenzéket sem, hiszen azzal, hogy Magyar egyre több támogatót szerez (talán nem véletlen, az ingadozók már régóta vártak egy új hangra), nem hajt teljességgel hasznot az ellenzéknek sem.
És hogy kinek mi lesz a továbbiakban a sorsa? Magyaré még bizonytalan, Varga meg asztalosnak áll – állítólag ez volt a gyerekkori álma – hogy a fenébe lett így belőle politikus? Bár ha jól megnézzük, soha nem volt az, mert egy valódi politikus odahaza nem teregeti ki a pártja, vagy a kormányzó szervezete szennyesét. Még kényszerből sem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük