Az önfényező mamelukpáros: olyan nagy hiradósok, hogy az a holdról is látszik!

A Blikk lehozott egy 40 perces videoriportot a TV2 két törzsgárdatag hiradósával, hogy ők ebben a nem kis időtartamban ki tudják fejteni, hogy sokkal jobb tévések, mint a Szellő-Erős páros, és hogy a TV2 a HÍRADÓ. Nekem nem sikerült az egészet végignéznem, azért az én gyomrom sem emészt meg mindent, de amit láttam, az is sok volt…

Aki már látott TV2 híradót (önkínzó napjaimban én is odakapcsolok néha), az tudja jól, és most nem a Blikk nyomdokain, a cikk alapján írom, hogy az nem áll másból, mint: megölték, kirabolták, elgázolták, kibelezték… Ha van is közéleti vonatkozása, akkor „Nyalintás” Fidesz, „Nyalintás” Orbán, s ha a másik oldalról van szó, akkor csak a kormányzati narratíva folyamatos felismétlése: Soros, dollárbaloldal, Gyurcsány… Hogy ennek ellenére miért nézik annyian, szerintem sokan nem értik. Hiszen, szerintem sokaknak, nem a Marsi-Gönczi páros jelenti a hiteles televíziózás etalonját… Mert a Tények minden, csak éppen nem tények…
Pedig valamikor azért úgy indultak, hogy még talán TV-ztek is, hiszen az RTL volt a kezdet a képernyőn, majd kis pausa után mindketten az akkor már propaganda adóvá silányított TV2-höz igazoltak. Ez már a Vajna időszak, amikortól a TV2 értelmesebb emberek számára (főleg a „hír”műsorok, és a „közéleti” műsorok tekintetében) nézhetetlenné vált. És ebbe teljes mélységben sikerült belesímulniuk, így aztán az a megnyilatkozás, hogy „Mi vérprofi televíziósok vagyunk” – nem hogy túlzás, hanem egyszerűen baromság. Semmi más mindkét „műsorvezető„, mint „vérprofi propagandista„, akik a fideszes seggek nyalásában már valóban vérprofinak számítanak. Jó példa erre a tavalyi választások előtti megnyilatkozásuk, ami egyértelmű kiállás volt részükről a kormánypárt mellett. Ez pedig egy vérprofi híradós számára megengedhetetlen! Legalábbis szerintem.
És ez alapján vérlázítónak tartom azt, hogy másokról, például az Erős-Szellő párosról még mernek véleményt mondani…
Szóval, most régen láttam Tényeket, de nagyon sokára lesz, amikor újra oda ülök, hogy onnan tájékozódjak a világról, az országról…

Egy hozzászólás “Az önfényező mamelukpáros: olyan nagy hiradósok, hogy az a holdról is látszik!” bejegyzéshez

  1. Cím
    Egy miniszter oroszhonban vizitál, a fehéroroszoktól kishazánkban vendégeskedik miniszter… Komolyan mondom, hiányolom a dél-koreai küldöttséget. A magyar kormány szépen lassan valóban elveszíti valóságérzetét, nem igazán tudja már, a belorusz2-t, vagy éppen az orosz1-et nézi. És közben már nem csak az EU-val akaszkodik össze, hanem az USA-val is… És olyan régi haverral, mint a lengyelek…
    Szíjjártó éppen Moszkvában tárgyalt , a roszatom vezetőjével is egyeztetve, addig a belorusz külügyér Budapestre látogatott, de bevárta magyar kollégáját, hogy vele is egyeztethessen. Csak mellesleg említeném meg, hogy az oroszok éppen agressziót követnek el egy nekünk is szomszédos állam ellen, a beloruszok pedig hathatós támogatással segítik az oroszokat. Azt is csak zárójelesen szúrom közbe, hogy Szíjjártót az EU már korábban is elítélte orosz és fehérorosz látogatása miatt. Persze no, Orbán népének nem diktálhat senki, sem nemzetközi szervezetekkel közösen hozott határozat, semmi. Éppen ezért fűz kishazánk egyre szorosabb kapcsolatot olyan állammal, amelyet szervezeti tagtársaink (EU, NATO) elítélnek, szankcionálnak. Hiszen egyedüli NATO, EU tagállamként csak nálunk működhet egy „kémbank”, mely mintegy segédletet nyújt ahhoz, hogy oroszok ellenőrizetlenül röködhessenek oda, ahova amúgy nem engednék be őket. S ezek után persze nagy a rácsodálkozás arra, hogy az USA már magyar embereket is szankcionál, nem enged be a területére. Nagyon nem kellene ezen felháborodni. A Fidesz kommunikációs igazgatója (Hollik István) úgy vélekedett, hogy a nemrég amerikai pénzből indult plakátkampánynak és a nagykövet sajtótájékoztatójának is a nyomásgyakorlás a célja, ezért úgy reagált: illő tisztelettel üzenjük a nagykövet úrnak, hogy nem fogunk változtatni az álláspontunkon, mi a béke pártján állunk. Igen, Hollik valóban jól látja, ez már egyfajta nyomásgyakorlás, annak érdekében, hogy a magyarok is arra tartsanak, amerre az a szövetség, aminek ők is tagjaik. Orbánék szeretik hangsúlyozni, hogy ŐK a békepártiak, mindenki más, aki nem nyalja az oroszok fenekét, háborúpárti… Pedig hát ez nem igazán ezen múlik…
    De amúgy a korábbi nagy barátok is eltávolodtak a Fidesztől, amit jól mutat, hogy a nagykövetük is igen meglepődött Szíjjártó moszkvai, minszki látogatásain. De a magyar kormány ellenáll, nekünk kell a drága orosz gáz, kell az orosz atom, kell az orosz barátság. Vajon hova fog ez vezetni, és meddig lehet ezt csinálni? Mert a végtelenségig nem fogja egyik oldal sem tűrni: hülyének nézik… Az amcsiknál kezd betelni a pohár, de az oroszok sem nézik jó szemmel, hogy a szankciókat megszavazza Orbán, majd Szíjjártó megy gázért kuncsorogni… Az EU álláspontját meg majd ismerjük… Vajon ha valóban színt kell vallani, milyen színű lesz az ország? Jól választ majd felkent kormányunk?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük